Hova tovább?
2018-01-24 15:09

Az Árpád Gimnázium csaknem ötszáz diákja vett részt A Vértes Agorája Hova tovább? című pályaorientációs napján kedd délelőtt, írja a Kemma.hu.

A pályaválasztást segítő programot Kovács Miklós, a gimnázium igazgatója és Schmidt Csaba polgármester köszöntői nyitották meg, majd Pákozdi Szabolcs, a Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara képzési és foglalkoztatási szakértője adott átfogó képet a megyei munkaerőpiac jelenlegi helyzetéről.

Az ELTE munkatársai sok hasznos információt hoztak el a tatabányai diákoknak
Fotós: Dallos István

A továbbtanulás és a pályaválasztás kapcsán a szakember örömmel nyugtázta, hogy a statisztikák szerint a diákok elsődleges szempontja az érdeklődés, de mérvadó még a család véleménye, a munka presztízse és  annak stabilitása is. A szakember szerint a jó döntés meghozásához mégis a legfontosabb az önismeret. Óva intette a fiatalokat az olyan pályától, ahol számukra érdektelen dolgokat kell tanulniuk, és az olyan „használhatatlan” diplomák veszélyeire is felhívta a jelenlevők figyelmét, amikre nincs igény a piacon.

Az előadásban a megye rendkívül alacsony, 1,4 százalékos munkanélküliségi rátája és az átlag 180-220 ezer forintos nettó keresetek kapcsán rámutatott, hogy az ipari park mekkora előnyt jelent megyénknek, és mennyi előnyt kínál a leendő munkavállalóknak. Az igényszakmák közül kiemelte a magas mérnökigényt, és leszámolt azzal a sztereotípiával, miszerint főként férfiakat várnak, hiszen a mai gyárak és vállalatok szinte laboratóriumi körülményei között a nőknek is fontos szerep jut. A külföldi tanulásnak vagy munkavállalásnak a gyakorlati hasznát a nyelvtanulásban látja, a hazatérő pályakezdőknek pedig a Tatabánya Hazavár Programot ajánlotta, ami anyagi és lakhatási támogatást is nyújt a fiataloknak.

A programon többek között az olasz önkéntes, Eleonora Occhipinti és Monos Krisztina, az Agora közösségfejlesztő és térségi munkatársa is informatív foglalkozásokat tartottak
Fotós: Dallos István

Szénási Pál, A Vértes Agorája közösségfejlesztő munkatársa és a program szervezője zárszóként a fiatalok számára elérhető külföldi lehetőségeket ismertette, mint például az Európai Önkéntes Szolgálat.

Buszos látogatás
A fiatalok a Grundfos, a Coloplast, az AGC, Transport-Beton Kft., a Ho-Máhr Trans Kft., a Gelbmann Kft., az ORIGO Kisállat Szakrendelő, a Forrás Rádió, az MKB Bank, a Vágó, illetve a Hunyadi Gyógyszertár, a Motor Classic BT., a T-Mátrix, a Robotics Hungary Kft. működésébe pillanthattak be.

A program második részében a diákok két turnusban különböző, a városban működő ipari és szolgáltató vállalatoknál tettek látogatást. A helyben maradtaknak hat helyszínen biztosítottak programot az Agora munkatársai, illetve partnerszervezetei és meghívottjai.

Közelgő határidő
Az orientációs napon közreműködött a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Munkaerőpiaci ás Alapkezelési Osztálya, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének megyei szervezete, az Új Nemzedék Közösségi Tér, a Tatabányai Szakképzési Centrum, a Europe Direct. Rajtuk kívül képviseltette magát a megyei Pedagógiai Szakszolgálat, a Kereskedelmi és Iparkamara és a tatabányai Gazdaság-Fejlesztő Szervezet. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem karai is bemutatkoztak, ezzel is segítve a fiatalok döntését a felsőoktatási intézményekbe való jelentkezés közelgő, február 15-i határideje előtt.

Az orientációs napon közreműködött a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Munkaerőpiaci ás Alapkezelési Osztálya, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének megyei szervezete, az Új Nemzedék Közösségi Tér, a Tatabányai Szakképzési Centrum, a Europe Direct. Rajtuk kívül képviseltette magát a megyei Pedagógiai Szakszolgálat, a Kereskedelmi és Iparkamara és a tatabányai Gazdaság-Fejlesztő Szervezet. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem karai is bemutatkoztak, ezzel is segítve a fiatalok döntését a felsőoktatási intézményekbe való jelentkezés közelgő, február 15-i határideje előtt.

A program társzervezője Polyóka Tamás, az Árpád Gimnázium igazgatóhelyettese volt, aki már számos alkalommal működött együtt A Vértes Agorájával.

Forrás: Kemma.hu